Szolgáltatóknak Üzleti okosmegoldások

Mi is, Ön is arra törekszünk, hogy még hatékonyabbá tegyük az üzleti vállalkozását, olyan megoldásokon dolgozunk, amely révén kiemelkedhet a versenytársai közül, amivel még több üzleti előnyre tehet szert.

Üzlettulajdonosként, vagy épületüzemeltetőként biztos lehet benne, hogy a Control4 által biztosított megoldás a működés hatékonyságának érezhető javulásával mérhető előnyökhöz juttatja. Gazdaságosabb és hatékonyabb lesz a világítása, bárhol zenét hallgathat, vagy videót játszhat le az irodájában, vagy a vállalkozása helyiségeiben, központilag szabályozhatja a fűtést-hűtést, a klímát és az ügyfeleit is ellenőrzött módon engedheti be a megfelelő helyiségekbe úgy, hogy láthatja is, kit és hová enged be. Egyetlen gombbal élesítheti, vagy riaszthatja ki a biztonságtechnikai rendszerét, kapcsolhatja be, vagy ki a kültéri világítást, egyedileg szabályozhatja az egyes helyiségek hőmérsékletét, de a recepción, vagy a tárgyalóban lágy zenével is fogadhatja a vendégeit, ügyfeleit. Ráadásul mindenen rajta tarthatja a szemét, az épület bármely pontjáról, vagy akár az épülettől távol is. Az okos rendszer arról is tájékoztatja Önt, ha esetleg valahol égve maradt a villany, bekapcsolva maradt valamilyen eszköz, vagy bármilyen szokatlan esemény történt – Ön mindig képben lehet, hogy mi történik az épületen belül és kívül.

Étterem és bár

Megoldhatja, hogy az étterme, vagy a bárja különböző helyiségeiben más és más sportcsatornát, vagy műsort élvezhessenek a vendégei és automatikusan hozzá is igazítsa a terem világítását, árnyékolását, szellőzését, vagy fűtését úgy, hogy mindezt egyetlen távvezérlőről, vagy kezelőpanelről irányíthassa.

HD videó műsort küldhet ki bármely TV-készülékre, vagy kivetítőre különféle forrásokból, mindezt egyetlen kézreálló távvezérlővel vezérelheti. Automatizálhatja a világítást és a klímaberendezést, a fűtést-hűtést, amivel a kényelmi funkciók mellett rengeteg energiát is megspórolhat., Egy kézben tarthatja a teljes épület dolgait és gombnyomásra zárhat, vagy nyithat, egy eszközről kapcsolhatja be és ki az összes gépészeti és szórakoztatóelektronikai eszközt.

A tárgyaló

Bármely tárgyaló és bemutatóterem kényelmesebbé és hatékonyabbá tehető a megfelelő technológia alkalmazásával, de nem mindig egyszerű megoldani azt, hogy minden összehangoltan és jól működjön. A Control4 ezen a téren is kiforrott és kipróbáltan jó megoldásokat tud kínálni.

Egyetlen gombnyomással sötétítheti el a termet, vagy csökkentheti, növelheti a lámpák fényerejét a bemutatónak, vagy a vetítésnek megfelelően, leengedheti, vagy felhúzhatja a vetítővásznat, mozgathatja a függönyöket, vagy a redőnyöket, ideális környezeti feltételeket teremthet a videó konferenciához. Mindezt egy kézre álló, kényelmes távvezérlővel, vagy érintőképernyős kezelő egységgel vezérelheti.

Szállodák

Minden lehetősége megvan arra, hogy feledhetetlen élményben részesítse 
szállóvendégeit és emellett még a környezet terhelés mértékét is csökkentheti. Az okos szálloda számtalan lehetőséget kínál minderre. Különösen hatékonyan használhatóak a Control4 intelligens otthonautomatizálási eszközei és megoldásai a kisebb és közepes szállodákban, panziókban. Sokat takaríthat meg és vendégei 
is kényelmesebben élhetnek, ha okossá teszi a hűtés-fűtés vezérlést, ha 
a napszaknak és a környezeti feltételeknek megfelelően világítja meg a szálló folyosóit, közös helyiségeit.

Ahogy kijelentkezik a vendég a szobából, egy gombnyomással lekapcsolhatja az esetleg úgyfelejtett lámpákat, takarékra állíthatja az adott szobában a fűtést, kiszellőztetheti a szobát. Arra is lehetőség van, hogy előre programozott világításképekkel, hangulatvilágítással lepje meg az érkező vendégeit, a napszaknak és a nap járásának megfelelően automatikusan mozgassa a függönyöket, vagy a rolókat. Az is megoldható, hogy a vendége a kért ébresztési időpontban diszkréten elsötétített szobában ébrendjen és fokozatosan világosodjék csak ki a helyiség, ahogyan felébred a vendég. Programozhatja úgy is a rendszert, hogy 
az elektronikus, okos kulccsal érkező vendéget diszkréten félhomályba burkolózó szoba, hangulatvilágítás, lágy zene és félig leengedett redőnyök, vagy félig összehúzott függönyök, a Tv-készüléken pedig egy rövid videó köszöntő fogadják.

Fitneszközpontok és gyógyüdülők

A fitneszközpontokban gyakran több TV-készülék is el van helyezve és általános gyakorlat, hogy a helyiségekben halk zene szól. A TV- és zenei műsorokhoz szinkronizálhatja a világítást, a klímát, automatikusan mozgathatja a függönyöket és a redőnyöket. Egy rendszerbe foghatja mindezzel a biztonságtechnikai eszközöket, térfigyelő kamerákat és a riasztó rendszert is. A Control4 által kidolgozott épületautomatizálási megoldások ezen a téren is kényelmesebbé és emlékezetesebbé tehetik vendégei számára az élményt, Önnek pedig gazdaságosabbá és kényelmesebbé tehetik az üzemeltetést.

Zenét küldhet bármely forrásból bármely helyiségbe, az egyes foglalkozásokhoz mindig a megfelelő zenei hátteret biztosíthatja az egyes helyiségekben. Az épületben bárhol elhelyezett képernyőre, vagy vetítőre bármely forrásból akár UHD tartalmat is küldhet. Programozhatja a pezsgőfürdőt, az úszómedence gépészeti berendezéseit, optimalizálhatja a szauna működését, amivel jelentős energiát és sok vizet takaríthat meg. Egyetlen gombnyomással kapcsolgathatja a világítást és élesítheti, vagy riaszthatja ki a riasztórendszert és a biztonságtechnikai eszközöket.